Zenei pályafutása háttérbe szorítja költői és írói érdemeit, pedig a zeneiparbeli sikere után is jelentetett meg verseket. Korai korszakában a zenéje a countryra épült mind dallamait, mind a hangszerelését tekintve, de a 70-es évektől a pop- és a kabarézene különböző stílusai hatnak rá. A 80-as évektől mély, basszus hangfekvésben való ének jellemzi, amelyet szintetizátor és női háttérvokál kísér.
Dalai gyakran érzelmileg súlyos, komplex lírai darabok, amelyek közelebb állnak a költészet szóvarázslataihoz, mint a dalgyártás hagyományaihoz. Szövegeiben sokszor jelenik meg a vallás, az elszigetelődés és a személyes kapcsolatok bonyolultsága.
Kedves ismerősöm jóvoltából láttam a budapesti koncertet. Szép este volt minden tekintetben (előadásmód, hangzás, közönség). Örültem a lehetőségnek, de sokkal nagyobb élményt kaptam, mint amire számítottam.





















Elmaradtam egy történettel, adósságom-lerovóm Cousine szigorú tekintetétől megóvva magam. Említett rokonlénynek mostanság aranyélete van, kedves ismerőse lakjában átérzi, élvezi egy kertes ház minden előnyét, s ha van hátrányát. Hátrány? Bizony a kert lakói időnként betévednek a falak közé, s pókok, repülő élőlények vehetik át az uralmat, amíg ki nem porolja valaki őket, jobb helyre. Mindezt a Velencei tó mellett, nem túl messze a világ végétől. Vonatos kalandozás után szemügyre vehettem boldogságos napjai színhelyét.















Janka....jpg)









