2010. 11. 25.

Megnyitó

Megint meghívást kaptam egy képzőművészeti megnyitóra.
Az utána tartott állófogadás egy kicsit időutazás is volt: a teraszon sült gesztenyét és forralt bort kaptunk. Gyerekkoromban ettem utoljára sült gesztenyét hidegben és hóban sétálva.

2010. 11. 23.

Tv csere

Nagyon régóta készültem erre az akcióra, végre sikerült!
A halakat elajándékoztam (jó helyre került), és egy kicsit átrendeztem a bútorokat. Az eredmény nagyon tetszik, örülök, hogy végre összejött!

2010. 11. 11.

Márton nap


Megint összejöttünk nyugdíjastársaimmal és liba evés ürügyén jókat ettünk, nevettünk. Így (remélhetőleg) egy évig megint lesz mit ennünk, éhezni már nem fogunk.

2010. 11. 10.

Art Market Kortárs Képzőművészeti Vásár

A kortárs művészet legjava négy napon át, háromezer négyzetméteren, a művészetkedvelők és -vásárlók legújabb találkozóhelyén. A szervezők remélik, hogy az ország első, kizárólag a kortárs képzőművészetre fókuszáló vásárával a szakértők és művészetbarátok színvonalas találkozóhelyét hozhatják létre .

Budapest, Krisztina Palace, november 11 - 14.

Meghívást kaptam a kiállítás megnyítójára, bár a kortárs képzőművészet nem áll közel hozzám, mégis érdekes volt a kiállítás és a látogatók "látványa" is.

2010. 11. 01.

Inspiráció ~ november: Szépség

A fény harcosa tiszteletben tartja felebarátai szenvedését, és nem hasonlítja össze a sajátjával.
A szenvedés kelyhéből nem mindenki részesül egyformán.
(Paulo Coelho)