A lemondásról

Menekülés önmagunktól

.

Osho azt mondja, nem azért eszik kövérre magukat az emberek, mert éhesek, hanem mert érzik, hogy üresek. A lelkükben tátongó hiányt próbálják pótolni mindenféle habzsolással.

Közben meg interneteznek, tévéznek, számítógépes játékokhoz menekülnek, egy szóval mindent elkövetnek azért, hogy ne kelljen kettesben maradni önmagukkal.

Veszélyesek az elszalasztott csöndek. Ilyen tempó mellett, amilyenben élünk, az embernek néha félre kellenne vonulnia, hogy tisztázza magában a dolgokat. Máskülönben nem tudja feldolgozni az őt ért hatásokat, levonni a tanulságokat, módosítani a terveket. A végigrohant hónapok után egyre kevésbé látszik tisztán a cél. Manapság könnyű eltévedni...

Meggyőződésem, hogy a XXI. század embere olyan érzelmi világ felé tart, amit még sohasem tapasztaltunk, és talán nem is kellene. A valódi közösségek apránként eltűnnek az életünkből. Egyre ritkulnak a családi együttlétek, csökken a beszélgetések szerepe. Az egó által vezérelt én önmagát akarja megvalósítani. Nem mondjuk el, mi nyomja a szívünket, nem éljük meg közösségben az ünnepeket. A többség inkább internetes oldalakon keres információkat, minthogy tanácsot kérjen egy tapasztaltabbtól. Végül leszokik arról, hogy megfogalmazza, és bárkivel is közölje az érzéseit.

Az egyén lassan leválasztja magát mindenről, ami a másik emberhez köti. Érdeklődésünk egyre inkább a virtuális világ felé fordul, miközben lassan lemondunk arról, ami segíthetné a túlélésünket.

.

(Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas c. könyvéből)

Nyaralás júliusban, októberi időben

Megérkeztünk. Még kellemes időben.

Láttunk mindenféle állatot: Azért volt, hogy a napot is láttuk egy pillanatra:
Fürdőbe is eljutottunk, sajnos az időjárás miatt kevés élményre futotta:

Kirándulni mentünk, mert még csak hideg volt, nem esett:

A lovaglás remek volt, mindenki élvezte:

Sajnos ennyi. A nyári ősz nem engedett többet. De mégis jó volt, mert együtt voltunk.

Emlékezés

A Duna parton 1944-45-ben kivégzett zsidók emlékére,

bronzból készült cipők.

Lánchídi séta

Minden év nyarán (szombat-vasárnap) a sétálók, népművészek,

előadók váltják fel az autókat a Lánchídon és szórakoztatják

a nézelödőket, vásározókat.

Lépcsők

Fővárosi Állatkert

Unokáimmal a gyerekkorban szinte "kötelező" látogatásunkat tettük meg.
A 130 éves állatkert Közép-Európa egyik legszínvonalasabb
ilyen jellegű intézménye.
Az állatházak legtöbbje 1909 és 1911 között emelt,
késő szecessziós stílusú műemlék.

Amikor a fákat kivágták

Aznap a madarak késő estig zokogtak,

a stiglic jajgatott, rémülten verte szárnyát,

s harkálylelke sokáig kísértett még a lombnak,

amikor a fákat kivágták.

.

Hány évtizedbe telt, míg ilyen nagyra nőttek;

míg fölénk boltozódott terebély lombjuk áldón!

S pár óra lám elég volt, hogy elpusztítsa őket:

kivágták valamennyit egyetlen délutánon.

.

A tiprott harcmezőn zöld vértócsák a lombok,

a holt gigászok fölött emlékük gyásza reszket.

Jajszó nélkül állták a fejsze-sorsot,

és mind egy szálig odavesztek.

.

Gyérülnek erdeink, fogyatkoznak a fák.

Lesi a fejsze már a jegenye sudarát.

Hány tölggyel leszek árvább hány lombbal még kopárabb

míg egy szép napon engem is kivágnak.

.

Tüzelhet már a nap, nem véd meg tőle árnyék.

Lomb többé nem fedez, csak a hiánya fáj még.

De néha valami zsongást hallani éjjel:

a holt fasor beszél egy álombeli széllel.

...

(Rónay György)

Az ördöghívő krokodil

Egy krokodil elhatározta,
meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
- Feloldozást adj énnekem,
mert vétkeztem nagypénteken,
felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
...hogy csak ennyit, mert ült ott még három.
Felszisszent
a sátáni szent:
- Hármat elszalasztott?!
Csak kettőt evett meg?!
Nem kaphat malasztot,
átkozott eretnek!

(Romhányi József)

ÉletKépek

Zéruspont

Delelő-kor után

Mikor delelőre ér az életkorod,

Tudom, magadban már te is elgondolod,

Mit éltél a múltban és a jövő, mit tesz,

Tested és szellemed összhangban meddig lesz.

.

Vagy meglehet, máris elindult az úton,

Hol a tudat szűkül, csak megállt félúton.

Felteszed a kérdést magadnak, untalan,

küszködjek ellene, vagy hagyjam szótalan.

.

Csak annyira küzdjél, amíg az el nem fáraszt.

Öleljél fel minden szépet, mi eláraszt,

Ragadd meg a jót, mit két kezed utolér,

A napjaid úgy töltsd, mintha mindig élnél.

.

(Sengá Wiolon)