
Amikor két kocsi parkol egy kocsi helyén.
(csak mellesleg: két nő "követte el")

A szobánk (semmi extra, de minden,ami kell volt benne):
És persze "gyarapodtunk" is, mert hogy piacolni (is) voltunk
A szokásos élvezetekről sem mondtunk le:
Végül is az időjárás szinte minden arcát megmutatta. Igazodtunk hozzá, így volt séta, wellness, napozás. Azért a tóban fürdés kimaradt, mert a víz hideg volt.
Jó volt, máskor is.
.
Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre.


- Késem. Ott leszek...
(internetes randivonal próbálgatása)
Ernst H. Gombrich híres művészettörténeti művének kezdőmondatát – "Művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak" - parafrazeálva a tájképre is mondhatnánk: tájképfestészet valójában nem létezik, csak tájképek vannak. Hiszen mitől tájkép egy kép, és milyen határokon belül nevezhetjük annak? Minek kell feltétlenül megjelennie rajta, hogy tájkép legyen, és milyen kritériumok hanyagolhatók el?Lehet-e és hasznos-e egy nem tájképnek tűnő képet tájképként (is) értelmezni? Azaz, milyen elágazások lehetségesek ebből a műfajból? A kötet tanulmányai a tájkép műfaját járják körül: két nagyobb egysége közül az elsőben kortárs magyar alkotók művei - míg a másodikban a XVIII. századi itáliai festészet egy rendkívül izgalmas és itthon talán kevésbé ismert festményciklusának bemutatása kapott helyet.
Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatául Gramont márkit választotta. Március 31-én éjszaka, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: - Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva! Orvosért futottak, az orvos pedig (aki szintén beavatott volt) megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: Accipe cisalia et dissue purpunctum, vagyis: Végy ollót, és vágasd fel a mellényedet.
