Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívû, dolgos, derék,
tõle tudom ezt a mesét.

Õzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidõlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg nénje.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja
...

Öreg nénje megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
õz erdõben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, õzgidácska!"

(Fazekas Anna)