2008. 08. 13.

Az elfogadásról

Néha az az érzésem, hogy a Föld sok ember számára egy büntetőtelep.
.....
Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk elött, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a padlón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.
Ebből a szempontból mindegy, hogy hajléktalanként csak egy kényelmesebb padért kepesztesz, vagy épp a legújabb fűthető úszómedencéért hajtasz. A lényeg ugyanaz. Az egód folyton macerál, hogy ezt a tárgyat még szerezd meg, amazt az igényedet még elégítsd ki, és akkor végre boldog leszel. Pedig egy fenét! Hazudik a kis aljadék, mi pedig ezredszerre is bedőlünk neki.
Ez a véget nem érő rohanás végül oda vezet, hogy elfelejtünk csak lenni.
A jelen megélése helyett rágódunk a múlton, és aggódunk a jövőnk miatt.
.
(Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas)

Nincsenek megjegyzések: