2016. 07. 30.

Nyári szabadság

Szülők nyaralnak, nagyok táborban, így Bubit megkaptam 4 napra. 
Nagy meleg volt, inkább moziba mentünk, kétszer is:

Széll Kálmán téren sokáig néztük a szökőkutat, és azt "használó" gyerekeket

Aztán hosszas várakozás után végre a párasító jött, na azt már Bubi is kiélvezte


 Nagy melegben, reggeli alvás:

2016. 07. 24.

Autóbérlés

Itt a lakótelepen egy lehetőség indult be, még pedig kocsibérlés gyerekeknek. Ki is használtuk, és nagyon jól sikerült! Élvezték a gyerekek, megyünk máskor is!




2016. 05. 29.

Balett évzáró

Megint befejeződött egy év és így balett bemutatón voltunk
Lulu nagyon élvezte és nagyon ügyes is volt!



 És persze a nézők közül Ő sem hiányzott!

2016. 01. 21.

Jeges Velence

Befagyott a tó. Jeges, hideg szél volt, nem nagy élmény a fotózás. De azért egy pár képet csak készítettem.





2015. 12. 28.

Karácsonyi séta

Babóval bementünk a belvárosba, egy kis sétára:

Ezt a szobrot még csak reklámban láttam, most sikerült "élőben" is:

 Az "Ország karácsonyfája":

 És mintha csak rendeltük volna, kétszer is felszálltunk a kivilágított kettes villamosra:

2015. 12. 26.

Babi nálam karácsonykor

Idén nálam tartottuk a karácsonyt.
Alkoholmentes forralt bort ittunk :-)

 És ilyen manó szerelésben jött hozzám.
Mit mondjak: nagy sikere volt!


2015. 12. 25.

Karácsony

Első karácsony Anya nélkül...
Elég nehezen, de sikerült összeállítani az ötöt egy fotózás erejéig.
Aztán Csaba is összeállt a gyerkőcökkel:


2015. 12. 17.

Rocki

A két kicsi sok más foglalkozás mellett rockizni is jár, ennek a bemutatóját néztem meg:



2015. 12. 14.

Karácsony Óbudán

Uncsihuggal elmentünk az Óbudai Karácsonyi Vásárt megnézni:




És hazafelé megint megcsodáltam az aranyban úszó-fürdő Országházat:

2015. 12. 12.

Mikulás gyár

Idén is vittünk ajándékokat a három naggyal a Mikulás Gyárba



 Utána sétáltunk egy kicsit a ligetben, pontosabban megnéztük a korizókat:

2015. 12. 09.

Lépésről - lépésre

Megint egy régi vágyam teljesült! 
Egy nagyobb tv-re már régóta fájt a szívem, de most megláttam az Ikeában egy tv polcot, ami tetszik is és (végre) jó a mérete is! Felgyorsultak az események és megvettem a Tv-t meg a polcot is.




2015. 11. 16.

Zsuzsa 70!

Volt nagy meglepetés, mert ugyan kártyázni mentünk, de köszöntöttünk!




2015. 11. 04.

Születésnap 3

Kicsit megkésve (nem az Ő hibájukból) köszöntöttek a lányok a szülinapomra 

Közös kedvencünk a zsíros kenyér lila hagymával volt a "menü".

2015. 11. 01.

Születésnap 2

A Visegrádi utcai TRÓFEÁban tartottuk a nagy közös, családi szülinapot.
Gyerekek jól elvoltak, mi felnőttek meg kellemesen beszélgettünk.




(Mint aki sokat ivott :-) )