2015. 07. 28.

Ismét Velence

Most csak két éjszakára kellett mennem, amit nagyon vártam, mert előtte egy hétig hőhullám volt, a tó már 30° volt. Erre indulás előtti éjszakán vihar, eső és jelentős lehűlés.
Első nap még lehetett sétálni, kicsit időzni a parton.




Még a békák is napoztak délután (bár már nem volt meleg)

 Szegény Lajos száműzve volt a házból egy betegség miatt

 Ez volt jellemző a maradék két nap időjárására:



2015. 07. 11.

Egerszalók - szállás

Végre eljött a szabi!
Egy nagyon jó szállást találtunk.
A ház kb 140 éves paraszt ház, a berendezése is ehhez igazodott:

 Két szoba, külön-külön fürdőszobával:



És a kertben medence és jakuzzi:



Egerszalók - fürdők 1

Nyaralásunk alatt több fürdőt is megkerestünk.
Az első Egerszalókon a SALIRIS gyógy- és élmény fürdő volt.
Itt éreztük a legjobban magunkat.






Egerszalók - fürdők 2

A Demjén Cascade Fürdőt vártuk legjobban, de (kicsit) csalódás lett.
Rengeteg csuzda, de kevesebb egyéb fürdőzési lehetőség. Rengetegen voltak és nagyon nehéz egy plédnyi helyet találni, főleg árnyékban.

Bubival már "hagyomány", hogy csak ketten, együtt iszunk koktélt. 
És most (is) Ő hívott meg, Ő fizette a számlát.


Egerszalók - fürdők 3

Nagyon ajánlották az Eger Termálfürdőt, ami strand.
Egész jó (lehet), de annyian voltak, hogy nem igazán élveztük. Vagy már kényelmesedünk és ezért jobban szeretjük a csendesebb, nyugodalmasabb helyeket.





2015. 06. 26.

Holnemvolt Park

Elkezdődött a szünet. Bubinak beígértem a vidám parkot, de aztán Cene is jött velünk.
Rögtön a a park elején láttam meg ezt a szobrot, eléggé félreeső helyen. Nem ezt "érdemli", de lehet hogy csak a helyére vár...

 UV fényben:

 Mai szóhasználattal: "Szelfi"

 Tündérszép Ilona és a királyfiak:

 És persze a végén az ajándék bolt, ahol kiválasztották a legkedvesebbet:

2015. 06. 16.

60+ Kerti Parti

Kedves fotókörös társunk (és felesége) tartott kerti partit picike kertjükben a fotókör tagjainak. Itt még fő a bográcsban a gulyás:

 Vendéglátóink:

 És jöhet a tálalás!


 Csoportkép:

2015. 06. 14.

Ráckeve

Igazi forróság (36-37 C°) volt, ezért már reggel kimentünk a fürdőbe. Mások is így gondolták, mert rendesen sorba kellett állunk, hogy bejussunk. Aztán a strandon igazi retró hangulat volt: mint a régi szép időkben, rengeteg ember mindenhol.





2015. 06. 07.

Ferihegy (Liszt Ferenc repülőtér)

A "Barangolók Baráti Köré"-vel voltam Ferihegyen. Busszal vittek körbe minket, sok történetet hallgattunk nagyon sok viccel fűszerezve.


 Aztán megnézhettük a reptér tűzoltóságát.


Nagyon érdekes volt, ahogy minden elő van készítve az esetleges bevetésre

Persze nem szálltam fel a géppel, de integettem indulásra készen!

 Ezt ha elmagyarázná valaki, hogy egy repülőgépen miért van....