2010. 03. 23.

70 év!


Lonczy (kedves nyugdíjastársam),
70 éves lett!
Ezt ünnepeltük meg egy találkozóval.
Az öröm nagy volt, a meglepetés jól sikerült.



2010. 03. 18.

Az első napsütéses nap

“Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.”
(Wass Albert)
.

2010. 03. 13.

Alice csodaországban

Alice már nem kislány többé, eljegyzése napján azonban valami – azaz valaki – visszacsalogatja őt a varázslatos országba, ahol gyerekként járt utoljára. És bár a régi barátok és ellenségek még mindig itt vannak, a táj megváltozott: leégett falvak, bűzölgő mocsarak és rejtelmes köd fogadja az álomvilágban. Alice ugyan semmire sem emlékszik a Gruffacsórból, Dodó kacsából, vagy a tükör túlsó oldalán átélt kalandjaiból, ebben a párhuzamos valóságban nagyobb szükség van a lélekjelenlétére és akaraterejére, mint korábban bármikor.

2010. 03. 01.

Inspiráció ~ március: Útirány


Vannak olyan pillanatok,
amikor az élet elválaszt egymástól
bizonyos embereket,
csupán azért, hogy mindketten rájöjjenek,
mennyire fontosak egymásnak.
.
(Paulo Coelho)

2010. 02. 28.

Toy Story 2

Woodyt elrabolják! Számos rettenthetetlen és számtalan nagyon is rettenthető játék-pajtása, a félelmetes űrbigyó Buzz Lightyear vezetésével mentőexpedícióra indul. Az igazi nagyvilággal kell szembeszállniuk: kamionokat térítenek ki útjukból, megostromolnak egy játékáruházat, megmentik Woodyt egy mániákus játékgyűjtő kezei közül, és Buzz Lightyear ősi galaktikus ellensége, a félelmetes Zurg sem ússza meg szárazon.

Már megint az unokák jóvoltából moziban voltam, azért ezt, mert mostanában csak ez látható 3D-ben.

2010. 02. 24.

10.000!

Ma reggel nézte meg a 10.000. olvasó a blogomat!
Köszönet érte akár alkalmi, akár állandó az olvasóm!

2010. 02. 10.

Téli érdekességek

Téli rekordok Magyarországon (1900 óta)
.
.
Az abszolut leghidegebb:
- 35C° 1940.02.16.
*
A legvastagabb hó:
151 cm 1947.02.19.
*
A legtöbb hótakarós nap:
154 nap 1943-1944
*
A leghosszabb időtartamú
balatoni jégpáncél:
110 nap 1962-1963.
.
(Nők Lapja)

2010. 02. 01.

Inspiráció ~ február: Kreativitás


Engem az életben a kíváncsiság, a kihívások érdekelnek, és a jó harc győzelmei és vereségei. Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, amelyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a saját határaimon.

(Paulo Coelho)

2010. 01. 31.

Még mindig a hó!




Ma is esett a hó, és persze mentem sétálni, fotózni.

2010. 01. 30.

Itt az igazi tél!

Ma délig szakadt a hó, jó sok, a centi is mutatja!

2010. 01. 27.

Ismét Velence


Megint a tónál töltöttem pár napot.
Hideg, de mégis nagyon jó idő volt, így remek sétákat tettem. Mivel hétköznap volt, alig láttam embert, de ettől még nem voltam "elhagyatott".



2010. 01. 23.

Az élet apró tanulságai

Nem könnyű hazudni, amikor a mama szemébe nézel.
*
Nincs olyan rossz helyzet, amelyet ne lehetne türelmetlenséggel tovább rontani.
*
Egypercnyi gondolkodás többórás gondoktól kímélhet meg.
*
A lehetőségek soha nem vesznek el; valaki úgyis megragadja azt, amit te kihagytál.
*
Egy köszönés valakinek ma, új barátot hozhat holnap.
*
Az emberek meglepetést okozhatnak. Néha az fog felsegíteni a földről, akiről azt hinnéd, hogy beléd rúg.
*
Azok soha nem buknak ki az egyetemről, akik maguk fizetik a tandíjukat.
*
(Reader's Digest)

2010. 01. 22.

2010. 01. 13.

BKV

Tömegnyomor a köbön.
A 4-6-os villamos továbbra is 15-20 percenként jár, emiatt hatalmas a tömeg a járművön, nehézkes a le- és a felszállás. A 173-as busz jár, viszont a szokásos csuklós helyett csak szimpla változatban, amely egyúttal pótolni hivatott a 7-est és a gyors 7-est is - ezek után nem meglepő, hogy ezen a járaton is tömegnyomor uralkodik.
Az utasok vérmérsékletük szerint viselik a történteket: van, aki a BKV-vezetést és a sztrájkolókat szidja, más a leszállásban akadályozó utastársait, de akadnak olyanok is, akiket beszédessé tettek a történtek, és még segítenek is az ismeretleneknek az eligazodásban.

(Menedzsment Fórum/mfor.hu)
.
"Mozgásba hozzuk a várost" olvashatjuk a szlogent. Tény, hogy sikerült a BKV-nak! Csak az a baj, hogy nem úgy, hogy a buszokon utazunk, hanem mindenki ahogy tud (gyalog, biciklin, kocsival, más kocsijával).
Ja! És háromszor annyi idő alatt.

2010. 01. 04.

Egyszerűen bonyolult

Jane (Meryl Streep) három felnőtt gyerek édesanyja, jól menő péksége és étterme van Santa Barbarában. Még tíz évvel a válásuk után is baráti viszonyt ápol ügyvéd exférjével, Jake-kel (Alec Baldwin). Ám amikor együtt elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet hirtelen megváltozik. Egy ártatlan vacsora borozgatásba torkollik, előjönnek 19 éves házasságuk vidám emlékei, végül együtt töltik az éjszakát. Mivel Jake-nek már új felesége van, a nála jóval fiatalabb Agness (Lake Bell), így most Jane lesz "a másik nő". Ebbe a zűrös románcba csöppen bele az építész Adam (Steve Martin), aki maga is a válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szokatlan szerelmi háromszögbe került...

Ajánlom minden (férjétől, barátjától, szeretőjétől) elvált nőnek, aki bár azt hiszi túl van rajta, mégsem tudta még a pontot a mondat végére odatenni! És mindezt remek humorba ágyazva, kiváló szereplőkkel.

2010. 01. 02.

Utólagos szülinapi ajándék

Smiley születésnapjára ígért ajándékot ma tudtuk összehozni. Az időjárás csak bentről volt látványos, mert a szabadban enyhén szólva szélvihar volt. A bátrabbak kimentek a külső (meleg) medencébe, mi nem voltunk ilyen hősiesek. Mindent összevetve: jól sikerült nap volt!

2010. 01. 01.

Inspiráció ~ január: Képzelet

Szüksége volt a szárnyakra.
A szárnyak tárják fel előttünk a képzelet végtelen látóhatárait, elrepítenek minket az álmainkhoz, és távoli helyekre vezetnek el. A szárnyaink által ismerhetjük ki magunkat a hozzánk hasonlókon, és tanulhatunk tőlük.

(Paulo Coelho)
.
Idei naptáram P.Coelho idézetek gyűjteménye.
Ez az első belőle.

2010.01.01.

.
.
.
Elfogyott a pezsgő,
Elhalkult a trombita.
Hidd, hogy ez az év lesz éveid legjobbika!
Dolgozz, szeress és keresd a szépet!
Adjon a Jóisten Boldog Új Évet!

2009. 12. 31.

2009. 12. 24.

A karácsonyfa

A karácsonyfa mai változata Németországból származik. Feltehetően Luther Márton, a protestáns vallásreformer állított először karácsonyfát. Magyarországon a XIX. század második felében vált igazán hagyománnyá fenyőfát állítatni. Hazánkban az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben, de 1867 után terjedt el a társadalom széles körében.
A karácsonyfadísz kezdetben alma, dió, mézeskalács, gyertya volt.

2009. 12. 20.

Készülődés az ünnepekre

Süssünk, süssünk valamit,
azt is megmondom, hogy mit.
Lisztből legyen kerekes,töltelékes, jó édes.
Sodorva, tekerve,túróval bélelve,
csiga-biga-rétes, kerekes és édes.

2009. 12. 07.

Mikulás után...

ERRE CSÖRÖG A DIÓ...

Felhőt szánt a szánkó talpa,
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács rajta.

Elötte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok...

Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
"Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!"

"Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok."
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!
.
(Tóthárpád Ferenc)
.

2009. 12. 01.

Karácsony hava / December

December az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban és 31 napos. A Julián-naptárban a tizedik. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz - utalva arra, hogy ez volt a tizedik hónap, míg a január és február hónapokat később hozzáadták az évhez.
A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.
(Zsozírisz Kalendárium)

2009. 11. 12.

Fénykép

A fénykép sohasem megy ki a divatból, ugyanis van egy páratlan képessége: meg tudja állítani a múló pillanatot.
Az állóképen a gyermek örökké fiatal marad, a madár is örökké szárnyalni fog az égben...
(Joel Sartore)

2009. 11. 01.

Őszi séta a ligetben

Szent András hava / November

November az év tizenegyedik hava a Gergely-naptárban és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel a november eredetileg az év kilencedik hónapja volt, mielőtt a január és a február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18.századi nyelvújítók szerint a november: gémberes. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
(Zsozírisz Kalendárium)